Szabályzat

 Betyár Kör 39 km illetve 71 km-es távjának teljesítésére vonatkozóan.

  • A 71 km-es távon csak 18 évet betöltött személyek indulhatnak. A 39 km-es távot 18 év alattiak csak nagykorú kíséretével teljesíthetik. A nagykorú kísérőnek szintén szükséges beneveznie, valamint hivatalosan, a QR-kódok leolvasásával teljesítenie kell a távot.
  • A rajtolás feltétele az előzetes regisztráció és nevezés.
  • A Betyár Kört a nevezésnél kiválasztott távon (39 illetve 71 km) kell teljesíteni, a rajtot követően ezen változtatni nem lehet!
  • A teljesítés során az itinerben megadott útvonalon kell haladni, letérni tilos!
  • Teljesíthető egyénileg, párban és kisebb csoportban is.
  • A sikeres teljesítés feltétele a QR-kódok megadott sorrendben történő leolvasása, valamint szintidőn belüli célba érés. Bármely technikai vagy egyéb akadályoztatás esetén azonban a teljesítést GPS track-kel is lehet igazolni.
  • Ha valaki a futó szintidőből kicsúszik, a rendszer automatikusan túrázóként regisztrálja.
  • Önellátó esemény, tehát a választott táv függvényében a teljesítőnek magának kell gondoskodnia a szükséges ételről, folyadékról és egyéb felszerelésről (lásd ajánlott felszerelések). Természetesen külső segítséget bármikor igénybe vehet, de a szervezőknek ezzel kapcsolatban kötelezettségük nincs.
  • Ajánlott felszerelés:
    - QR-kód olvasására alkalmas mobiltelefon, mobilinternet előfizetéssel
    - itiner
    - Bakony turista térképe vagy/és gps track
    - minimum 0,5 literes (39 km), vagy 1 literes (71 km) folyadék szállítására alkalmas eszköz
    - étel
    - időjárásnak megfelelő öltözet
    - fejlámpa – éjszakai teljesítés esetén tartalék elemekkel
    - izolációs fólia
    - fényképes igazolvány
    - készpénz
  • A Betyár Kört mindenki csak saját felelősségére teljesítheti. Az esetleges balesetekért a szervezőket felelősség nem terheli.
  • Az erdő mindenkié, kérlek ne szemetelj! Amit bevittél, hozd is ki!

Vitás esetekben a szervezők döntenek.

A BETYÁR KÖR szervezője az EUNIORS ISE.

Pályainfó

Indul a városi testvérkör

2021/08/17

szombaton 8:00-kor rajt! Tovább

Érmek átvétele

2021/05/07

A Bagolyvár Fogadó nyitva Tovább

Bakonyerdő

2020/02/19

Vadászati időpontok Tovább

Elindult a Betyár Kör

2020/01/22

február 15-étől már teljesítheted... Tovább

LIVE
Most teljesítik

Statisztika

39 KM71 KM
7421
futó teljesítés
11330
túrázó teljesítés
6012
női teljesítés
12739
férfi teljesítés
164
többszörös teljesítő

Testvérkör

          


                 

Támogatók

               

             

             

            

      
            

            

Partnereink

            

                     

        

                    

© BETYÁR KÖR 2020 – 2021
Euniors Ifjúsági és Sportegyesület
2164 Váchartyán, Fő út 44.
Adószám: 18131158-1-13
Erste Bank 11600006-00000000-28081119

KAPCSOLAT
+36 20 824 2422
hello(kukac)betyarkor.hu
betyarkor.hu

DOKUMENTUMOK
Adatvédelmi nyilatkozat
Szabályzat